Kenyér helyett készítsd ebből a szendvicset!

Étkezés
Kenyér helyett készítsd ebből a szendvicset!
Lisztmentes, gluténmentes kenyérhelyettesítő, amit muszáj kipróbálnod!

Van az úgy, hogy már unod reggelire vagy tízóraira a hagyományos péksüteményből készült szendvicseket. Sőt, előfordulhat, hogy gluténmentes étrendet követsz, ezért kifejezetten vadászol a gluténmentes receptekre. Vagy egyszerűen nyitott vagy az újdonságokra, és szívesen kísérletezel új ízekkel, alapanyagokkal, technikákkal. Ez a flatbread - amit hívhatunk lepénykenyérnek, laposkenyérnek vagy akár pitának is – zseniális kenyérhelyettesítő, elképesztő egyszerűen elkészül, és ehetitek szendvics vagy pizza helyett is. Csomagolhatod kirándulásra, suliba, pakolhatsz rá vagy tekerhetsz bele bármit, amit otthon találsz.

A vöröslencse – ami ennek a gluténmentes lepénykenyérnek a fő alapanyaga – kiváló rostforrás, emellett fehérjetartalma is említésre méltó. Lassan felszívódó szénhidrátokban gazdag, ezért glikémiás indexe alacsony, így fogyasztásával elkerülhető a hirtelen vércukorszint emelkedés, ezzel együtt a hirtelen ránk törő farkaséhség és az ezzel járó mértéktelen, rendszertelen evés.

Gluténmentes lepénykenyér

Gluténmentes lepénykenyér

3

Hozzávalók

  • 180 g vöröslencse
  • 250 ml víz
  • 1 gerezd fokhagyma összezúzva
  • 1 kk só
  • 1 ek olaj a sütéshez

Elkészítés

  1. Vízzel alaposan öblítsd át a lencsét (amíg a víz átlátszó lesz) 
  2. Minden összetevőt tegyél turmixgépbe, és turmixold homogén állagúra
  3. Felforrósított serpenyőbe tegyél kevés olajat, várd meg míg felforrósodik, és merőkanállal önts rá a „tésztából”, mintha palacsintát sütnél. Egyengesd el a serpenyőben a masszát, hogy kör alakú legyen, süsd mindkét oldalát készre.

Hogyan edd a lepénykenyeret?

Eheted úgy, mint egy szendvicset, de fel is tekerheted, mint egy tortillát. Kend meg egy finom zöldséges mártogatóssal, vagy a THOMY fantasztikusan finom majonéz alapú szószaival, és tegyél rá friss zöldségeket, fasirtot vagy bármit, amit éppen megkívánsz.

Reggelire, uzsonnára vagy tízóraira, grillezés mellé vagy ebédre tortilla helyett, mártogatósokhoz nem is választhatnál jobbat!

Szereted a vöröslencsét? Akkor ezeket recepteket neked ajánljuk

Vegetáriánus bolognai spagetti

Étkezés
Vegetáriánus bolognai spagetti
Természetesen az ízén érződik, hogy nem hússal készült, de a cél nem is a megtévesztés. Ezt a fogást a gyerekek is szívesen eszik majd, így még egy recepttel bővülhet a gyerekbarát zöldséges receptgyűjteményed.

A hüvelyesek fogyasztása, magas fehérjetartalmuknak köszönhetően egyébként remek választás, ha csökkented a húsbeviteled. Így a húsmentes bolognaiba nem csak a darált húsdarabokhoz hasonló formája, de fehérjetartalma miatt is nagyon illik a vöröslencse.