Te milyen példát mutatsz?

Gyerek
gyerekek táplálkozási szokásai
A gyerekek jobban figyelnek, mint gondolnád. A táplálkozásban is. És amit eltanulnak tőled, az egész felnőttkorukra hatással lehet. Hozd ki a helyzetből a legtöbbet, alapozd meg az egészséges felnőttkort! Tippjeinkkel és receptjeinkkel egyszerűbb lesz, mint gondolnád.

A gyermekkorban kialakuló étkezési szokások hatással vannak a felnőttkori egészségi állapotra, ezért akkor teszed a legjobbat gyerekeddel, ha te szülőként helyesen, kiegyensúlyozottan táplálkozol.  

Sütemény gyerekekkel

A Nestlé 4-10 éves korú gyerekek táplálkozási szokásait vizsgáló felméréséből* kiderült, hogy a felnőttek helytelen táplálkozási szokásai öröklődnek és megmutatkoznak a gyermekek táplálkozásában is. Ezért szülőként, étkezési szokásaid kialakítása kiemelkedő jelentőséggel bír gyerekeid egészségének biztosításában is. 

Fontos a hitelesség!

A „bort iszik, vizet prédikál” hozzáállás ebben a helyzetben sem működik. Fontos, hogy szavaid és tetteid összhangban legyenek egymással, hiszen mintául szolgálnak gyermekeid számára.

Közös főzésHiába mondod, hogy egyen sok zöldséget, mert egészséges, ha tőled mást lát. Ha sokat hallja, megjegyzi, de szokásként az rögzül majd, amit otthon tapasztal.  

A táplálkozási minta elsajátításának két fő színtere a konyha és az étkezőasztal. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekeket bevond a konyhai teendőkbe, de ugyanúgy fontosak a közös családi étkezések is. 

Mire figyelj a kiegyensúlyozott étrend kialakításánál?

  • rendszeres, napi ötszöri, változatos étkezés és megfelelő folyadékfogyasztás
  • minőségi alapanyagok, és megfelelő összetételű étrend - tehát a szénhidrátok, zsiradékok, fehérje megfelelő arányú jelenléte a menüben
  • közös családi étkezés és közös konyhai pillanatok 

Zsírfogyasztás

Kutatásunkból az is kiderült, hogy hogy a gyerekek szénhidrát bevitele elmarad, míg a zsírfogyasztás jóval meghaladja a napi ajánlott mennyiséget melynek oka a magyar konyhára jellemző, nagyobb zsírtartalmú receptekben és elkészítési módokban is keresendő.

Tudtad, hogy a túlzott zsírfogyasztás amellett, hogy testsúly gyarapodáshoz vezethet, növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is? Egészségügyi szempontból az sem mindegy, hogy milyen zsiradékot fogyasztasz. Tudj meg többet a témáról kapcsolódó cikkünkben! 

Tények a zsírokról

Életmód
Tudod mi a különbség a zsír és az olaj között? Hogy a zsírból is lehet túl keveset fogyasztani vagy, hogy miért nem jó szűz olajokban sütni? Érdekes zsíros tényeket fűztünk csokorba.
Tények a zsírokról

Így tedd kiegyensúlyozottabbá a menüt!

  • Legyél kitartó és következetes, ne add fel 2-3 próbálkozás után! Lehet, hogy hetekbe, akár hónapokba telik, mire elfogadja az adott alapanyagot, de megéri a próbálkozás. 
  • Ne erőltesd, érd el, hogy kóstolják meg azt, amit ti esztek!
  • Ha a mértékletesség jegyében valaminek a mennyiségét csökkented, amit szerettek (pl. rendszeres édesség), ajánlj helyette valami alternatívát (pl. zabkeksz, gabonapehely szelet)
  • Vond be őket a menü tervezésébe, és akár a főzésbe is!
  • Próbáljátok nyitottá tenni új alapanyagok, fogások iránt, hogy közösen megtapasztaljátok a változatos táplálkozás örömét!
  • Érezzék, hogy te is lelkes vagy, szeretettel készíted, fogyasztod az egészséges fogásokat!
  • Ne félj segítséget kérni! Ha nem vagy biztos abban, hogyan is kéne „helyesen” táplálkozni, vagy ez nektek, felnőtteknek is olyan változást okozna, amit nehezen tudtok megvalósítani, kérd dietetikus segítségét! Az életmódváltás nem megy egyik napról a másikra, és a drasztikus változások hosszútávon nem szoktak működni. Egy szakember segítségével fokozatosan tudjátok elsajátítani a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjait, és bevezetni ezt az életetekbe.

Recept ötleteink, melyekkel máris tehetsz egy lépést a kiegyensúlyozottabb táplálkozás felé.

Almás-kakaós sült zabkása

Étkezés
Kakaós sült zabkása
Ez a sült zabkása annyiban különbözik a hagyományostól, hogy a friss gyümölcsöt nem mellé kínálod, hanem belekevered, így a válogatós gyerekek is könnyebben megeszik. A hosszabb sütési időnek köszönhetően pedig az állaga sokkal sűrűbb lesz, ami szintén előny, ha a gyerekek valamiért nem szívesen eszik a ragacsosabb zabkását.

De ami a lényeg: nagyon finom!

A legkrémesebb gyümölcsturmix

Étkezés
Ellenállhatatlan italok tejjel
Ha szereted a tejes italokat, valószínűleg készítettél már gyümölcsturmixot. Ami viszont ezt a receptet különlegessé teszi, az a szuper krémes állaga, valamint egy plusz összetevő, ami igazán rostban gazdaggá teszi.

Mert a gyümölcsturmixokba simán tehetsz zabpelyhet, amitől rostban gazdag lesz, és így például reggelire is jó választás mondjuk olyan gyerekeknek, akiknek az étvágya reggel még nem az igazi, de egy színes turmixtól azért elcsábulnak.

Cukkinis-fetás pite

Étkezés
Cukkinis-fetás pite
Miért rendelnél pizzát, ha ilyen finom sós pitéket tudsz pofon egyszerűen készíteni? Vond be a gyerekeket is, válasszátok ki közösen, mi legyen a feltét!

Reggelire sült paprikakrém

Étkezés
Sült paprikakrém recept
A reggeli sajtos szendvics helyett egyél sült paprikakrémes teljes kiőrlésű pirítóst! Hűtőben 2-3 napig eláll, úgyhogy akár másnap is lehet ez a reggeli vagy uzsonna.
*Forrás: Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért: 4-10 éves gyermekek táplálkozás és fizikai aktivitás felmérés (2021)