Így szórakoztasd a 2 évest!

Gyerek
Így szórakoztasd a 2 évest!
Totyogód szépen lassan kisgyermek korba ér. Kétévesed hihetetlenül kíváncsi, keresztül-kasul rohangál a lakásban és egész nap be nem áll és szája. Nem lehet betelni vele.

Konzerv telefon

Konzerv telefon

Igazán jó szórakozás mind a gyerekeknek, mind a szülőknek a konzerv telefon készítés. Szerezz két egyforma méretű üres konzervdobozt és alaposan mosd ki. Mindkét doboz aljára fúrj egy lyukat középre. Szerezz be egy rugalmas, ugyanakkor erős kötelet, majd a kötél egy-egy végét vezesd át a konzervdobozók alján úgy, hogy a végen a doboz belsejére essenek. A kötelek végére köss néhány csomót, hogy ne lehessen áthúzni a konzervdobozokon, és már el is készültél. Álljatok egymástól olyan távolságra, hogy a kötél épp megfeszüljön és semmi más ne érjen hozzá. Tegye gyerkőcöd a füléhez a dobozt, Te pedig beszélj vagy suttogj bele a házi telefonba.

A konzervdoboz a nyitás után a pereménél nagyon éles, mindenképpen reszeld le és ragaszd le vastagon szigetelőszalaggal, így nem tudja megsérteni a gyerek kezét.

Ismerkedés a világűrrel

Világűr

Különböző méretű hungarocell gömbök, hurkapálca és festék szükséges ehhez a remek játékhoz. Festés közben ismerkedjetek meg közelebbről a bolygókkal, melyik milyen méretű és színű, esetleg néhány extra információt is mesélhetsz a bolygókról. Építsétek fel a naprendszert a színes gömbökből, vessétek be a játék űrsiklót, űrhajóst és indulhat az űrkaland!

Karton játékok

Karton játékok

Sokan bosszankodnak egy-egy nagy háztartási gép vásárlásakor, hogy hova tegyék a sok kartonpapírt, pedig jobbnál jobb szuper játék, „jármű” építhető pillanatok alatt kartondobozokból. Gyermeked érdeklődési körének megfelelően építhetsz hajót, autót, kis konyhát, kisházat. A gyerkőcök a legegyszerűbb dolgokba is bele tudnak képzelni sok mindent, ezért nem szükséges törekedned a tökéletesen precíz, élethű kialakításra sem.
 

Uzsonnára kedveskedj babádnak Nestlé Babadesszerttel. Tejben gazdag babapudingjaink és yogoink kiválóak a köztes étkezések biztosítására. Kalciumot, cinket és magnéziumot tartalmaznak, hűtést nem igényelnek, így bárhol és bármikor fogyaszthatók. Ha végeztél a játékok elkészítésével, készíts magadnak egy habos NESCAFÉ Dolce Gusto latte macchiatot, mely karamellás, vaníliás és cukormentes változatban is kapható.