Konyhai biztonsági kisokos

Gyerek
Konyhai biztonsági kisokos
A gyerekek boldogan sürögnek-forognak a konyhában. Segítség címén sokszor láb alatt vannak, és neked kell rájuk figyelni.

Hogyan vond be őket úgy, hogy a közös főzőcske ne legyen veszélyes üzem?

Még a felnőttek is gyakran szereznek kisebb-nagyobb sérüléseket konyhai balesetekben. Kevés gyakorló háziasszony van, aki még nem vágta el az ujját, vagy aki nem égette meg magát soha. Ha a gyerekekkel együtt főzöl, van pár dolog, amire nagyon kell figyelni!

A lényeg az, hogy pont a tényleges sütés és a főzés az a része a programnak, ahol a gyerekek a legkevésbé tudnak részt venni a feladatokban, a tűzhely és a forró fazekak számukra tiltott terület. Az előkészületekben és az utómunkában viszont remekül együtt tudtok működni. Még a legkisebbeknek is lehet töltögetős, keverős munkát adni, amit élveznek. A frissen elkészült sütemény díszítése vagy a saláta tálalása szintén testhez álló feladat a számukra. 

Mit ne tegyél?

A konyhai balesetek gondolata sokszor elrémiszti az anyukákat a közös tevékenységtől. Pedig az együtt sütés-főzés nagyon hasznos és élvezetes program lehet pár biztonsági szabály betartásával.

  • Ne hagyd, hogy a gyerekek a tűzhelyet kezeljék. Állítsd be te a megfelelő hőmérsékletet! Csak a felnőtt nyithatja ki a sütő ajtaját, és a forró, készülő forró ételek keverése, fűszerezése, kóstolása is felnőtt feladat.
     
  • A tűzhely közvetlen környéke sem játszótér, a kifröccsenő meleg folyadék, víz vagy olaj is okozhat nagyon kellemetlen égési sérüléseket.
     
  • Ne használjanak a gyerekek elektromos konyhai gépeket. Ezek helyes kezelése nagy figyelmet igényel, és gyorsan okozhatnak sérülést még akkor is, ha amúgy nagyon biztonságosak. Többségüknél egyszerre sok mindenre kell koncentrálni használat közben. Vagy éles, gyorsan mozgó alkatrészeik vannak, vagy égethetnek helytelen használatkor.
     
  • Arra általában mindenki figyel, hogy ne adjon éles kést, ollót, hústűt a gyerekek kezébe. Érdemes a hámozókkal, a hegyes villákkal és még a fa nyárs rudakkal is óvatosan bánni. 
     
  • Ne csak arra figyelj, mit adsz a kezükbe! A kicsikben általában buzog a kezdeményező készség, ne hagyd ezeket a tárgyakat az orruk előtt, mert könnyen önállósítják magukat.
     
  • Nem csak a forró ételek lehetnek veszélyesek, arra is figyelj, hogy erősen csípős, fűszeres ételekkel se dolgozzanak ők, szembe, nyálkahártyára kerülve ezek is nagyon kellemetlenek és veszélyesek tudnak lenni.

Mit tegyél?

Számtalan olyan konyhai tennivaló van azonban, amit biztonsággal el tudnak végezni. Hogyan vond be őket mindenki örömére?

  • Jelöljetek ki egy helyszínt, ahol ők dolgozhatnak, távol a forró felületektől. Lehet ez a pult másik vége, az étkezőasztal, a kisasztaluk, amit erre az alkalomra idehoztok. Állhatnak sámlira is, de munkába merülve könnyen megfeledkezhetnek erről, kerüljétek el az eséseket, inkább üljenek stabil felületen.
     
  • Legyenek olyan eszközeitek, válaszd azokat a repertoárból, amiket bátran kézbe vehetnek. A fakanál, a habverő, a kenőecset igazán nekik való. Válassz számukra nem hegyes végű villát, és életlen kenőkést az olyan feladatokhoz, mint a lepény tetejének a megszurkálása, vagy a krémek kenése. Amiből csak lehet, szerezz be műanyagot, például mércés pohárból, keverőedényből.
     
  • Minden új feladatot, bármilyen egyszerűnek is tűnik számunkra, végezzetek el együtt. Így kiderül, ha valami nehezen megy, vagy mégis balul sülhet el. Ha pedig valami elsőre nem sikerül, akkor próbálkozzatok együtt újra. Csak olyan tevékenységet csináljanak a gyerekek egyedül, amiben magabiztosak, és ekkor se hagyd őket magukra!