Ki a szobából

Gyerek
Szabadtéri programok
Minden szülő jól tudja, hogy gyermeke egészséges fejlődésének egyik alapfeltétele a rendszeres mozgás. Vegyük sorra mi mindent köszönhetünk a szabadtéri tevékenységeknek.

Fitten tart

  • Egy fejlődő szervezetnek szüksége van arra, hogy rendszeresen a szabadban legyen, hiszen a friss levegő és a napsugarak csodákra képesek. Testünknek napsugarakra van szüksége a D-vitamin képzéséhez, amely szükséges a növekedéshez és a csontok, fogak egészséges fejlődéséhez. A D-vitamin ezen kívül segít az influenza és a téli hónapok megfázásai elleni védekezésben. 
  • A szabad levegő oxigénben dúsabb, mint a szobáé, amely gyorsítja az anyagcserét, levegőcserét. Jobb lesz az étvágya, az emésztése és elaludni is könnyebben fog.

Fejleszt

  • A szabad levegőn való mozgás nemcsak a gyerekek fizikai állapotának tesz jót, hanem lelki, szellemi fejlődésükre is pozitív hatással van. Csupán napi 15 perc szabad játék a természetben jelentős mértékben javítja az iskoláskorú gyerekek teljesítőképességét, koncentrációját és memóriáját*.
  • A szabadban végzett játék fokozza a gyerekek kreativitását, hiszen maguktól kell kitalálniuk, hogyan játsszanak egy kezük ügyébe került tárggyal.
  • A friss levegőn gyakran játszó gyerekek döntéshozatali mechanizmusa is javul: fejlődik az önállóságuk és a szervezőképességük, a biztonságos szabadtéri környezetben biztosított játék során ők maguk döntenek arról, hogy hol és mivel foglalkozzanak**.

Boldoggá tesz

  • A friss levegőn töltött idő egyértelműen jó hatással van a gyerekek lelki-szellemi kedélyállapotára: a szabad, önfeledt mozgás, játék energiát, vidámságot hoz hétköznapjaikba.
  • A fokozott kreativitást igénylő, szabad levegőn végzett játék során a gyerekek egymással is könnyebben teremtenek kapcsolatot, a közös élmény közelebb hozza őket társaikkal.
  • Nem csak a kortárs kapcsolatok építése miatt fontos, a szabadtéri játék a feszültség levezetés és a szorongás oldás lehető legjobb formája.

 

Ha szabadtéri programra indultok, vigyetek magatokkal a hátizsákban néhány Nestlé Chocapic szeletet és Nesquik dobozos kakaóitalt, hogy szükség esetén fel tudjátok tölteni az energiaraktárakat.