Adventi koszorú, amit a gyerekek is imádni fognak

Gyerek
Adventi koszorú
Ki mondta, hogy az adventi koszorúnak mindig „komolynak” kell lennie?

Díszítsétek most úgy, hogy a gyerekek is kibontakozhassanak!

Idén szakadjatok el a piros-arany, kék-ezüst hagyományos adventi koszorúktól. Azok is szépek, nagyon is, de a gyerekek biztosan élveznének egy ki újítást ezen a téren!

Az adventi koszorúkészítés remek alkalom a karácsonyra való felkészüléshez, ilyenkor nagyon jókat lehet beszélgetni a gyerekekkel arról, hogy miről is szól az adventi időszak. Ha ehhez pedig egy olyan koszorút készítetek, amiben ők is aktívan részt vettek, akkor egészen biztosan maradandó emlék lesz nekik, ami az életük részévé válik majd. 

Ha szeretnéd megtudni, hogy készült a fenti képen látható koszorú, gördíts a cikk aljára!

Koszorú alap

A leggyakrabban használt alap a fenyőágakból összerakott koszorú. Ettől azonban nyugodtan eltérhettek. 
A szalma vagy polisztirol koszorút is gyönyörűen lehet díszíteni, ráadásul könnyen különlegessé tehetitek, ha színes (akár mintás) csomagolópapírral tekeritek körbe, vagy egy használaton kívüli sálat tekertek köré. De húzhattok rá egy hosszú zoknit vagy harisnyát is!
 

koszorú montázs

Színek

A gyerekek sokszor szeretik merészen kombinálni a színeket, ők még nem ragadtak bele a konvencionális színösszeállításokba. Hagyd, hogy bátran válogassanak a különböző dekorációs elemek közül, még akkor is, ha elsőre hajmeresztőnek tűnik, a végeredmény biztosan szuper lesz.
Tegyél eléjük színes papírokat, textíliákat, masnikat, szalagokat, és válogassák ki, hogy ők mit szeretnének felhasználni.

Díszek

A legelterjedtebb koszorúdíszek a termények, szárított gyümölcsök és masnik. Most ezek mellé vagy helyett használjatok sokkal bohókásabb dekorációs elemeket is. Színes gombok különböző méretben, műanyag állatfigurák (ha nagyon extrázni akartok, ezeket akár színre is festhetitek), színes gömb karácsonyfadíszek, de még a terepvasútról egy-egy kisvonat is bőven belefér. Ugye, mostantól el sem tudsz képzelni adventi koszorút csillámpóni nélkül?

Gyertya

Dolgozhattok hagyományos gyertyákkal is, de ha van koszorúkészítés előtt időtök és kedvetek még egy kreatív programhoz, öntsetek gyertyát saját magatok! Ehhez olvasd el gyertyaöntés tippjeinket, és házi gyertyaöntés útmutatónkat!

Szeretnéd tudni hogy készült a fenti képen látható koszorú?

  1. A koszorú alapot tekerd körbe sállal. (A képen látható alap sál nélkül is nagyon mutatós. Ha szeretnétek betakarni, akkor érdemesebb szalma vagy polisztirol alapot használni, könnyebb vele dolgozni, és a díszek rögzítése is egyszerűbb.
  2. Egy-két használaton kívüli gyerekjátékot (kisautó, műanyag figurák fújj be ezüst spray-vel.
  3. Filcből vagy színes papírból vágjatok ki figurákat (pl. rénszarvast).
  4. A gyertyákat rögzítsd erre a célra kapható "gyertyatüske" segítségével.
  5. A díszeket dróttal, ragasztóval tudjátok rögzíteni.
  6. Díszítéshez használhattok még szalagot, gombokat vagy bármit, ami megtetszik

koszorú montázs

Arra gondoltál, hogy akár szezonális édességekkel is díszíthetitek az adventi koszorút? Mini mikulások, Smarties drazsék is jól mutatnak rajta. De ha nem is teszitek a koszorúra, biztosan jól fognak mutatni mellette egy tálkán.