Kezdjétek a tavaszt egy családi nagytakarítással!

Életmód
Kezdjétek a tavaszt egy családi nagytakarítással!
Ha idén tavasszal úgy alakult, hogy több időtök van együtt otthon, a takarítás biztosan élvezetesebb lesz.

Feltéve, ha mindenki kiveszi belőle a részét. Ha nem kell munkába és suliba utazni, különórákra menni hétközben, azzal jó sok időt megspróroltok. Így akár az is járható út, hogy nem egyszerre, egy nap alatt végeztek, hanem minden napra beütemeztek valamit. A takarítás ráadásul jót át is mozgat, úgyhogy több legyet üttök egy csapásra!

Ha tetszik az ötlet, van pár tippünk a gördülékeny kivitelezéshez:

  • Ha a szülők otthonról dolgoznak, és a gyerekek is otthon vannak, nagyon jól jön egy előre összeállított napirend, sőt az az igazi, ha akár egész hétre előre látjátok a programot. A napirend elkészítésekor kerüljenek bele az otthoni teendők is. Ilyen az „általános” rendrakás, de a nagytakarítás egyes részfeladatait is jó, ha rögzítitek. Természetesen felelőssel együtt.
  • Jó program egy nagyobb szabású akciónál, ha előtte összeül a családi kupaktanács, és demokratikusan megbeszélitek, hogy kinek mi lesz a feladata. Így a gyerekek is kerülhetnek döntéshelyzetbe, ráadásul olyan feladatokat vállalhatnak, amiket szeretnek (de legalábbis nem utálnak) csinálni.
  • Előtte azért gondold végig, mit is szeretnél belevenni a nagytakarításba, és mennyi időt szántok rá.

Rendrakás, minden alapja

Most, hogy valószínűleg több időt töltötök otthon, érdemes olyan – valószínűleg régebb óta halogatott – feladatokat is elvégezni, mint a ruhák szanálása, rendrakás a szekrényekben, játékok között, a garázsban, tárolóban, és a spájzban is. Mert a takarítás a rendrakással kezdődik. 

  • Itt az ideje, hogy megszabadulj a „majd valamikor jó lesz” tárgyaktól, az évek óta nem hordott ruháktól, az elhasznált, tönkrement játékoktól. 
  • Nyisd ki a fürdőszobai tárolót, és pakold ki a félig beszáradt krémeket, körömlakkokat. 
  • A lakás összes fiókját nyisd ki, és rá fogsz jönni, valószínűleg nem mindenre van szükségetek.
  • A gyógyszeres fiók/szekrény/doboz is kerüljön górcső alá. Rendszerezd, dobd ki a lejárt szavatosságú készítményeket.
  • Ha rendszeresen főzöl, elkerülhetetlen, hogy a kamrában is időnként eluralkodjon a káosz. Pedig sokkal jobban fel tudod mérni a készleteket, ha átlátod a polcok tartalmát. Rendszerezd külön a sütéshez használt alapanyagokat, fűszereket, konzerveket, instant leveseket, tésztákat, reggelihez fogyasztott gabonapelyheket, teát, kávét. Így mindenki számára logikus lesz az elrendezés, és jó eséllyel a helyükre kerülnek majd vissza a dolgok használat után. Az apróbb tasakok (fűszerek, levesek, sütőpor) rendszerezéséhez jól jöhet pár doboz. Egy cipősdoboz is tökéletes lehet erre a célra.

Mielőtt bármit kidobnátok, gondold végig, egy másik családnál nem tehet-e még jó szolgálatot. Ebben az esetben inkább adományozzátok rászorulóknak.
Ha biztosan a szemétben végzi, akkor pedig ne feledkezzetek el a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. Újrahasznosítási kisokosunkban többek között olyan hasznos információkat is olvashattok, hogy hova érdemes dobni a gyógyszereket, használt gyerekjátékokat vagy a kiürült műanyag flakonokat. 

A rendrakásból a gyerekek is bőven kivehetik a részüket, főleg, ami a gyerekszobát és a szanaszét hagyott játékokat illeti.

Ha pedig a rend már adott, akkor jöhet a takarítás! Ablakpucolás, porszívózás, portörlés, felmosás.

Ilyenkor érdemes a konyhai eszközöket is alaposan áttisztítani. Ha csillog a hűtő, sütő, mikró, újult lendülettel vethetitek magatokat a közös főzésbe!