
Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért programunkkal a szülőket és gondviselőket szeretnénk segíteni abban, hogy gyermekeik egészségesebbek legyenek.
Miről szól az
?
Okos Snack programunkkal a fiatalokat szeretnénk megszólítani pedagógusaik, edzőik segítségével a kiegyensúlyozott életmód és táplálkozás témájában.
A koncepció elsősorban a 8-11 éveseknek dolgoztuk ki, de könnyen alakítható akár a fiatalabb, akár az idősebb korosztály számára is.
A programban résztvevő pedagógusoknak tanári felkészítő anyagokat biztosítunk, hogy megkönnyítsük a munkájukat, és hiteles információt kapjanak a témákban.
A szabadidős tevékenységek, edzések, szakörök, táborok remek lehetőséget nyújtanak a témák feldolgozására „üzenet” és „házi feladat” kártyákon keresztül.
A diákok vezetői egy-egy alkalommal pár percben beszélnek az aktuális témáról, mely után a gyerekek két típusú Okos Snack kártyát kapnak útravalóul.
Az "üzenet kártyán" a témához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókról, érdekességekről olvashatnak. A „házi feladat” kártyákon feladatok szerepelnek, melyek teljesítése után a foglalkozásvezetők jutalmazhatják a gyerekeket egy-egy időszak, a tábor vagy a félév végén.

Üzenet kártya
Az üzenet kártyán a fő gondolatok szerepelnek a gyerekek számára érthető és érdekes formában

Házi feladat kártya
A házi feladat kártyán keresztül önkéntes feladatot adunk az adott témában, amely a gyakorlatba való átültethetőséget és szüleik bevonását segíti elő.
Miért jó az Okos Snack?
Gyorsan megvalósítható, egy-egy témakör feldolgozása csupán 5-10 percet vesz igénybe
Gyakorlatias és kézzelfogható tudást ad
Izgalmas, szuper motivációs eszköz a tanulásra
18 tematika, két nagyobb egységre bontva, melynek oktatása külön-külön is megvalósítható
Bármilyen foglalkozáson jó kiegészítő program és ismeretanyag a gyerekeknek
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által lektorált szakmai tartalom