Keresés

Keresés

Hasonló címkék Mutasd az összes címkét

Mutasd az összes címkét

Kedvenc padlizsán receptjeink, amiket neked is ki kell próbálnod

Így még te is szeretni fogod a kelkáposztát!

Ezek a lencsés finomságok biztosan meghozzák az újévi szerencsédet

Nem vagy babonás, de újévkor azért te is eszel lencsét, biztos, ami biztos? Nem vagy egyedül… A hagyományos lencsefőzelék helyett most mutatunk két másik szuper receptet. 

Úgyhogy rajtunk nem múlik a szerencséd smiley

Tudod egyébként, hogy miért kell a hagyomány szerint az új év első napján lencsét enni? A szokás alapja az a mondás, hogy minden szemes étel, főleg a lencse, de akár a bab is olyan, mint az aprópénz, így a gazdagságot jelképezi. Ha január első napján lencsét eszel, az meghozza a bőséget és a gazdagságot.

Hazánkban hagyományosan barna lencséből készítünk főzeléket, kevés mustárral, babérlevéllel, azonban ahogy fent is írtuk, igazából nem a lencse színe számít. Úgyhogy mutatunk most egy olyan vöröslencse főzeléket, amit imádni fogtok, ráadásul villámgyorsan elkészül.

Vöröslencse főzelék

Hozzávalók (4 személyre)
1 közepes fel vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma összezúzva
2-3 ek olaj
35 dkg vöröslencse 
2 cm gyömbér megpucolva, lereszelve
2 babérlevél
1 tk só
1 ek őrölt római kömény
2 tk őrölt koriander
2 tk őrölt kurkuma
2 tk MAGGI Pikáns fűszerkeverék
1,2 l víz

  1. Forró olajon pirítsd üvegesre a vöröshagymát, add hozzá a fokhagymát és gyömbért, majd mikor már illatoznak, a fűszereket is. Kevergesd, amíg kieresztik az aromájukat, de ne hagyd, hogy megégjenek.
  2. Öntsd a lábosba az alaposan átmosott lencsét, és 2 percig, kevergetés mellett pirítsd. Közben forrald fel a vizet, majd add a lencséhez.
  3. Dobd bele a babérlevelet is, és főzd az egészet, míg a lencse megpuhul. Ez kb. 25 perc. Ha közben úgy érzed, hogy nagyon elfőtt a víz, pótold.

 

Nagyon finom a főzelék akkor is, ha adsz hozzá pár szem hámozott paradicsomot és kókusztejet is. Ha emellett a verzió mellett döntesz, akkor a lencsével együtt tegyél bele 3-4 szem hámozott paradicsomot, és 3 dl kókusztejet. A víz mennyiségét viszont csökkentsd le 7 dl-re.



Lencse saláta

Újévi lencse saláta? Ha eddig nem volt hagyomány, miután ezt megkóstoltad, az lesz. Sőt, nem csak újévre. Mert ez a saláta csodásan néz ki, és eszméletlenül finom. Bár a hagyományos lencsefőzeléknek is megvan a maga varázsa, ez a lencse saláta mégis izgalmasabb. Még szilveszteri buliba is könnyen elkészítheted, így imádni fognak a többiek, hogy az ő szerencséjükre is gondolsz.

Hozzávalók
A lencséhez
200 g száraz lencse
6 dl víz
1 MAGGI Erőleves kocka
1 gerezd fokhagyma 
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 babérlevél
1 kk kakukkfű
1 zellerszár 3-4cm-es szeletekre vágva

A salátához
200 g koktélparadicsom félbevágva
2 kígyóuborka kockákra vágva
½ lilahagyma apróra vágva
1 nagy csokor petrezselyem felaprítva
90 g feta összemorzsolva
2 marék rukkola vagy egyéb zöld saláta (salátaágynak)

Az öntethez
1 citrom leve
1 kezeletlen citrom reszelt héja
80 ml olívaolaj
1 tk mustár
1 tk MAGGI Fokhagymás fűszerkeverék

  1. Forrald fel a vizet, morzsold bele a leveskockát, majd tedd bele a lencse hozzávalóit.
  2. Főzd 20-25 percig, hogy a lencse kellőképp megpuhuljon, de ne legyen mállós.
  3. Míg a lencse fő, állítsd össze az öntetet: ehhez elég, ha a hozzávalókat alaposan összekevered.
  4. A salátát is előkészítheted: vágd fel a zöldségeket, és egy nagyobb edényben keverd össze.
  5. Mikor a lencse megfőtt, öntsd le róla a levet, vedd ki a fokhagymát, zellert és a babérlevelet. Gyorsan öblítsd le a lencsét, de épp csak annyira, hogy a főzés közben esetlegesen keletkezett hab lejöjjön róla. Semmiképp se tartsd sokáig víz fölé, mert kimosod az ízeket.
  6. Miután kicsit kihűlt, add a lencsét a saláta többi eleméhez, öntsd nyakon az öntettel, és alaposan keverd össze.
  7. Salátaágynak használj rukkolát vagy más zöldsalátát, erre tálald a bekevert lencsesalátát.
  8. Tálalás előtt morzsolj még rá kevés fetát.
Malacot is sütnél szilveszterre? Ne hagyd ki tippjeinket a kívül ropogós, belül omlós malacsültért!